A kezdetektől 1918-ig

Az énekkar történetének korai szakaszáról nem maradt fenn sok írásos emlék, mert Nagymaros Nógrád–Hont vármegyéhez tartozott, amelynek iratai a II. világháború alatt elpusztultak. Sajnos emiatt a levéltárakban sem található sok dokumentum.

A közelmúltban előkerült bélyegző 1893-ra utal, és „Nagymaros Dalegylet” felirata korábbi kórus fennállását feltételezi, mégis a megalapozott történeti hitelesség miatt 1904-től számítjuk az énekkar történetét. Régi dalosok visszaemlékezései alapján a kórus 1904-ben kezdte meg működését, mint a Szociáldemokrata Párt Munkás Dalköre.

Erről a 60 éves jubileum alkalmával az akkor már egyedül, még közöttünk élő alapító tag, id. Heinczinger János így emlékezett:

„ ...Igaz – ez az énekkar nem készült különösebb szereplésekre, kizárólag a magunk szórakoztatására létesült. Kellett valami, ami enyhülést ad az építőmunkások akkori nehéz éveiben. Mert építőmunkások voltunk valamennyien, akik az énekkarban részt vettünk. Legkedvesebb emlékünk – mesélte – mikor Visegrádon, a domboldalon elénekeltük a Marseillaise-t. Halkan, szinte félve énekeltünk, hiszen vasárnap volt, a hegy lábánál lévő kocsma tele volt vendégekkel. Nem tudtuk, milyenekkel. De a dal foszlányai felfedték kilétünket. Mind többen igyekeztek a hegyoldalt borító sűrű bokrok között az éneklő csoport felé. Munkások voltak. A hang terebélyesedett, és mire a nap lenyugodott, a kiskocsma udvarán már nem volt üres hely. Barátok töltötték meg, ismerősök – ismeretlenek, mind barátok, kiket eggyéforrasztott az ősi ösztön, az összetartozás tudata.”

A kezdeti lépéseket 1908-1910-ben már helyi nyilvános szereplések követték. Az énekkart „Tamburás Dalkör” címen ismerték, a zene- és énekkedvelő Tóbiás karmester irányításával működött. Hamar megtalálták a lakossággal való jó kapcsolatot. Az évek során végzett önzetlen tevékenység eredményeként megerősödve mind gyakrabban álltak ki, a dolgozók örömét szolgálva a dallal.

De jött az első világháború, a dal elhalt, s és elhaltak sokan a dalosok közül is.