1918-tól 1945-ig

1918 után feledni akarták a múltat, és elviselhetővé tenni a jelent. Vidám kedvű fiatalemberek keresték egymás barátságát. A dalt kedvelő ifjúság újra megkezdte buktatókkal teletűzdelt, de a mai időkre is példamutatóan kiható, szép emlékekkel gazdag dalos munkáját. Bár csak rövid időre, de ismét volt karmestere a 30 főbő1 álló énekkarnak, Patakfalvi Domonkos tanító személyében. 1920 tavaszán megtörtént a háború utáni első nyilvános szereplés - Nagymaroson.

1925-ben a tanító úrnak le kellett mondania a karmesteri tisztségéről, mert református kántortanító létére nem vezethetett munkáskórust. De az énekkar akkor sem oszlott fel. Maurer Ferenc énekkari tag a munkás hétköznapok fáradt estéin a szabad idejét áldozta fel, hogy ellesse a kismarosi Pál kántortól a kottaismeret bonyolult művészetét.

"És amikor hosszú hónapok kitartó munkája után először nyomta le – a kőműves- és ács-, asztalos- és lakatoslegények keservesen megspórolt fillérein vett kopott jószág, a hű társ, az öreg harmónium billentyűit – a szívek megteltek valami kimondhatatlan büszkeséggel és a magukra maradt munkásfiúk új erőre kaptak.”

Az énekkar ebben az időben semmiféle támogatást nem kapott. Maguk vették meg harmóniumukat, próbatermük nem volt – a karnagy lakásán énekeltek, a szereplések költségeit is maguk adták össze. 1928-cal kezdődik igazán a kóruskapcsolatok kiépítése.

Ekkor avatták fel – egy tábori misén a templom mellett az énekkar első zászlóját, mely fehér színű volt. A zászlóanya Valentin Józsefné, egy műszerész felesége lett, a zászlótartó tisztségét Melts Ferenc viselte hosszú évekig. A zászló a háború alatt elveszett.

1928-ban a Felsőgödi Munkásdalkör hangversenyén vettek részt, melynek emlékét egy serleg őrzi az énekkar emléktárgyai között.

1931-ben Budapesten a II. Országos Iparos Dalversenyen vettek részt – erről is egy serleg tanúskodik.

Szállt a dal, és az Ő daluk révén kezdték emlegetni az eddig talán ismeretlen község nevét Balassagyarmaton és Hont megyében, Pécsett és Budapesten. Zeneakadémia és Margitsziget, mindmegannyi állomása a nagymarosi dalos múltnak.

1932-ben a Margitszigeten rendezték meg az iparos dalkörök országos versenyét, amelyre a benevezés elfogadása már külön elismerést jelentett a nagy létszámú dalkörökkel szemben.

„A feszélyezettség és a kisebbség érzésének tudatában indult el a maroknyi lelkes csapat, hogy méltóan képviselje községünket. És amikor az izgalomtól szokásos idegfeszültséggel foglalták el a dalosok helyüket az emelvényen a sok tanári képesítéssel vezetett kórus után, mintha a túlvilágról hangzottak volna a bemondó szavai: – A Nagymarosi Férfikar következik, vezényel: Maurer Ferenc! – A zsűri tagjai a benevezési papírokban matattak, s mintha kissé megakadtak volna valamin. Bizonyára azon, amikor azt olvasták, a karnagy szakképzett foglalkozása: kőműves.”

Hogy mi volt az elismerés? Tanúskodjon erről egy levél, mely kelt Mecsekalján – Rácvároson. Így szól:

„A múlt évi országos iparos dalosverseny alkalmával már sokra értékeltem az Önök tisztán fiatalemberekből álló dalárdájának szép munkáját. A tegnapi margitszigeti versenyen nagy élvezettel hallgattam előadásukat, mint a zsűri ellenőre. Engedjék meg, hogy a legőszintébben gratuláljak szép munkájukhoz, gratulálok a karmesternek s minden dalosnak. A komoly munka és nem az elbizakodottság visz előre.
Isten éltesse Önöket - igaz szeretettel.”
Keller János - Rácvárosi P.Dalkör vegyeskarának karmestere
Mecsekalja -Rácváros Via Pécs 1932. IX. 5.

A siker titkát találóan jelöli meg a levél, amely valóban érdemessé tette az énekkart az első díj megszerzésére. A harmincas évek szerepléseinek emlékét 1933-ból egy zászló őrzi, melyet a Felsőgödi Dalárda 10 éves jubileuma alkalmából kapott a kórus.

1934-ben Pécsen, a Pécsi Takarék RT. tiszteletdíját érdemelte ki a kórus.

A harmincas évek derekán Maurer Ferenc karnagy a kínálkozó munkalehetőség miatt Budapestre költözött, s a kórus vezetését – a kőműves karnagy örökét – Lénárd János villanyszerelő vette át.

Ő irányította az énekkart, míg egy még borzalmasabb háború szele nem sodort végig Európán.

Az énekszót elnyomta a fegyverek csörtetése, mellyel le is zárult a nagymarosi dalos történelem második szakasza.