1945-től 1958-ig

A kórus tagjai 1945 után soha nem látott életörömmel álltak egymás mellé – az otthon maradottak és a hazajöttek – és ismét szállt a dal, most már, mint a szabadság, az új élet üdvözlete.

A Hernádi Ferenc szíjjártó karnagy vezetésével szervezett munkásdalkör ismét megkezdte működését 1948-ban, amikor Magyarkúton megrendezték a jubileumi dalostalálkozót, az énekkar ismét elhagyta a község határait, hogy nemes vetélkedésben sajátítsa el az új szellemű kórusművészet alapvető ismereteit. A második díj megszerzése megtisztelő elismerés volt olyan dalkörökkel szemben, melyek maguk is régi, sikerekben gazdag múlttal rendelkeztek. Már-már úgy látszott, ez lesz az énekkar utolsó szereplése – hattyúdala. A karnagy óriási, megfeszített igyekezete sem tudta ellensúlyozni a tisztánlátásnak azt a hiányát, amely hályogként homályosította el egyes emberek helyes ítélőképességét. Nem egy esetben az énekkart nem a kultúrélet művelőinek tekintették, hanem eszköznek, vagy inkább napirendi pontnak. Ismét nehéz és nyomasztó évekkel kellett szembenéznie az énekkarnak. Erről tanúskodik egy feljegyzés, mely az egyetlen irattári dokumentum a kórusról:

Pest megyei Tanács V.B.III. Igazgatási Osztály                   Sz. 5633– 101/1951
Tárgy: Nagymarosi Munkás Dalkör nyilvántartásból törlése
Közlevéltár Vezetőjének
Helyben

Feljegyzés végett közlöm, hogy a belügyminiszter 5633-55/2/1951.IV.15.sz. rendeletével a tárgyban jelzett egyesület nyilvántartásból való törlését rendelte el.

Budapest, 1951.XI.26 Bokoray mb-előadó

Bár az énekkart betiltották, de közösségét nem tudták feloszlatni. Kirándulások, pincepartik, majálisok, esküvők tartották össze az énekkar tagságát. 1956-ban emiatt az énekkar tagjai közül többet meg is hurcoltak. Ebben az időszakban az énekkart cserkész-énekkarként tartották számon, mivel a fiatal kórustagok valamennyien cserkészek voltak.